Csak mert valaki flörtöl veled, az még nem jelenti azt, hogy tetszel neki.

Csak mert valakinek tetszel, az még nem jelenti azt, hogy randizni akar veled.

Csak mert valaki randizik veled, az még nem jelenti azt, hogy szeret.

Csak mert valaki szeret, az még nem jelenti azt, hogy nem fog megbántani

Tudod mit. Ne akard mindenkivel jól érezni magad. Nem kell. Nincs szükség képmutatásra. Akivel nem tudsz azonosulni, azzal nem tudsz, és kész, ne is őrlődj rajta. Ne erőltesd, majd ahol jól kell érezned magad, ott jól fogod. Ahol figyelnek rád, ott te is figyelsz másokra. Ahol ragyognod kell, ott ragyogni fogsz. Ennyire egyszerű ez. De amíg vannak emberek, akik mellett önfeledten kiléphetsz magadból, na addig nem kell aggódnod. 

Ne várd el tőlem, hogy mindig jó, kedves és szerető legyek. Lesznek idők, amikor rideg, meggondolatlan és nehezen megérthető leszek.

Mi vagyunk a tökéletes pár, csak nem a tökéletes helyzetben.

Ilyenek vagyunk. Tudjuk, hogy nem lehet, és mégis akarjuk. Tudjuk, hogy fájni fog, és mégis belesétálunk. Persze, hisz imádjuk a csapdákat, a veszélyt, a kihívást. Mi nők, meg főleg. Mert mi kell nekünk.. Csak az, ami nem szokványos. Ami nem egyszerű, ami bonyolult, ami más, mert azt hisszük, hogy majd nekünk egyszerű lesz. Nekünk menni fog. Aha, csak egy aprósággal néha elfelejtünk foglalkozni. Mégpedig azzal, hogy az elején megéreztük: ez is olyan lesz, mint a többi. De valamiért még mindig nem hallgatunk az érzéseinkre.. Pedig mennyi csalódástól kímélnénk meg magunkat. Végül is. Pofonból tanul az ember.

Ne aggódj, hiányozni fogsz neki. Ő elcseszte és te semmiképpen nem csináltál semmit rosszul. Ő hibázott. Nem volt elég okos. Ha okos lett volna, rájött volna, minek mondott búcsút. De nem volt az, és most elment. Ne hívd fel azzal, hogy hiányzik. Még csak azért se hívd fel, hogy halld a hangját és, hogy utána letedd. Ne tedd ezt. Nem ő hiányzik neked, hanem az, ami régen volt. Most már vársz valakit, aki bebizonyítja neked, hogy nincs rá szükséged. Ígérem, ez a valaki itt van egyből, de először el kell engedned őt és a hülyeségét. Egy nap vissza fog térni, ő lesz az, aki felhív, hogy elmondja, minden este hiányoztál neki. Meg fogja kérdezni a barátait, ha még mindig érdeklődsz iránta. Most rajtad a sor, hogy azt mondd; 'Bazd meg, a tiéd voltam és te mindent összekavartál.' Most pedig keress mindig okokat arra, hogy boldog legyél nélküle. Ne üzenj neki, ne írj hozzászólást neki, ne beszélj vele a folyosón. Csak mosolyogj rá és emlékeztesd arra, hogy egy tökéletes lányt engedett el.

Vannak pillanatok az életben, amikre örökké emlékezni fogok. Nem azért, mert fontosak voltak, hanem mert akkor itt voltál.

Normális embereknek tovább tart kimondani, hogy szeretlek. Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat, mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, hogy tudod és már nem bírod visszatartani.

Néha csak úgy összeállnak a pontok. Látod, hogy mi miért történt, hogy miért kaptad a pofont, hogy miért akkor és ott tört darabokra a szíved, vagy hogy miért vagy most egyedül. Látsz mindent, és értesz. Érted, hogy miért fájt, hogy miért zokogtál, hogy miért gondoltad, hogy nem fog menni. De. Ment. És megy és menni is fog, mert nincs más dolgod, csak nem feladni. Hinni, és hallgatni arra, amit érzel.

Idővel majd elhiszed, hogy hálásnak kell lenned a pofonokért. A legnagyobbakért, a kisebbekért, az összesért, mert ők visznek el odáig, ahol most vagy. Pontosabban az, ahogy kezeled őket. Hagyod, hogy lenyomjanak a földre, vagy akár könnyes szemekkel is, de harcolsz tovább - mert az élet erről szól. Arról, hogy hányszor állsz fel. Lesz majd amikor kevesebbet zuhansz. Amikor nem lesz annyi pofon. De addig még tanulnod kell - sokat. És pont ez a jó az egészben, hogy képes vagy rá.

Imádok belefeszülni az öleléseidbe, magamba szívni az illatod, karjaiddal betakarózni, érezni, hogy mellettem vagy, becsukni a szemem és belefeledkezni a pillanatba, veled együtt venni a levegőt, érezni hogy biztonságban vagyok, hogy megszűnik a világ körülöttem, hogy nincs más, csak ketten létezünk.

Egy kínai mondás szerint: Akik igazán vonzódnak egymáshoz, azokat ezer mérföld sem választhatja el. Akik nem, azok akkor sem kerülnek össze, ha a szomszédban élnek.

A szerelem ott van a mindennapokban. Találd meg először a pillanatban, hogy felismerhesd valakiben. Nagy csalódás lesz, ha kizárólag mástól vágysz rá. Lásd meg egy pillanatban, egy ölelésben, egy csodában, egy telefonhívásban, egy dalban, egy hangban, bármiben, hiszen ami szeretetből, szívből készült, az bizony mindig többé tesz, feltölt, csak merned kell elfogadni azt, ami szerelmet ad, mosolyt, boldoggá tesz, hiszen a valódi szerelem először a mindennapokban születik meg, ott kell észrevenni, befogadni, meglátni. Az, aki erre képtelen, valójában hiába várja, hogy majd valakitől megkapja az érzést. Amíg nem tanulod meg észrevenni magad körül, magadban, az életedben, addig esélytelen, hogy bárki teljessé tegyen.

Kockáztass, botránkoztass meg, légy merész és önmagad, az elején nem lesz könnyű, de tarts ki, élvezd minden egyes pillanatát, azt, amikor jönnek a pofonok, mert az a legjobb része. Az tesztel, hogy mennyire gondolod komolyan. Higgy benne, mélyen, akard, és tudd, hogy annak bizony oka van, hogy itt vagy.

A barátom írta ezt a verset, szerintem nagyon jó lett!!<3 

Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem hordozhatsz magadban. Az elfojtás megöl. Lehet nem most, lehet észre sem veszed éveken át, de szétárad a szöveteidben, és a végén már nem fordíthatod vissza. Mindegy, hogy már nem jelent semmit, akkor is szabadulj meg attól, ami fájt, aki fájdalmat okozott. Meg kell tisztulni. Mindegy, hogy te is hibás voltál, vagy sem, de a terheket nem kell egy életen át cipelned. Ezeket nem. Úgyis jön helyettük millió másik majd. de ha lehetőséged van rá, akkor csak engedd el. Szabadítsd fel magad alóla, és igazából ki tudja, ezzel mit indítasz el. Talán aki a fájdalmad okozta, már régóta szeretett volna maga is megszabadulni ettől. A világ megváltozik, ha elég nagyot lépsz, vagy ha kockáztatsz. Mindegy mások mit gondolnak, az számít, hogy belül könnyebb legyen, hogy újra lélegezz.

Egyszer azt kérdezted, hogy melyik fontos az életben, hogy ki voltál vagy ki leszel? Egyetlen dolgot mondhatok erre: bárhogy is alakul a sorsod a múltad végig kísér. 

Csak azt akartam, hogy harcolj értem. Én is olyan akartam lenni, akiért érdemes harcolni.

Egy ideig futni fog utánad; de elérkezik majd a nap, amikor abbahagyja a kis körök futását körülötted. Túl fog rajtad jutni és pontosan ebben a pillanatban, azt fogod kívánni, hogy bárcsak hagytad volna, hogy elkapjon.

Néha csak vannak dolgok, amikkel nem tudsz mit csinálni, mert tőled jóval nagyobbak. Nem tudsz rájuk hatni, akármennyire is szeretnél. Egy dolgod marad: alkalmazkodsz hozzá és a saját hasznodra fordítod – ha tudod. Aztán egyszer majd azon kapod magad, hogy élvezed. Élvezed az esőcseppeket, ahogy az arcodon koppannak, élvezed, hogy érzed, van valami, ami tőled nagyobb. Valami, amivel semmit sem tudsz kezdeni. A Sors is ilyen. Hihetjük, hogy mi irányítjuk, de valójában csak az intuíciónk, a megérzéseink után megyünk. Én legalábbis biztosan. Az intuíció pedig a Sorssal dolgozik össze, aminek a munkáját vagy élvezed, vagy befogod a füled, hogy te bizony nem akarod hallani. De halld meg. Halld, érezd, hallgass rá, mert egy életed van. Egyetlen egy, és most kell összeraknod mindent úgy, ahogy érzed. Nem máshogy. Csak úgy.

A várakozás egy nagy szívás. Főleg amikor tudod, hogy akire vársz, az sosem fog visszajönni.

 forrás: http://feelings-in-quotes.blogspot.hu/

Nincs annál rosszabb mikor azt érzed, hogy nem vagy elég jó annak, aki neked az egész világot jelenti.

Néha csak ki kell törölni az üzeneteket és tovább lépni. Nem kell elfelejtened, hogy mit jelentett számodra az a személy, csak el kell fogadnod, hogy többé Ő már nem ugyanaz az ember.

Ő már azelőtt is az életem része volt, mielőtt még megismerkedtünk volna. Nem volt szükségünk szavakra, pillantásokból, gyengéd érintésekből és mosolyokból is megértettük egymást. Olyanok voltunk, mint két fénysugár, melyek egymás köré fonódva eggyé válnak. Érzékeim kiéleződtek, a színek színesebbek, a szagok, hangok és ízek kifejezettebbek voltak. Bővelkedtünk a gyönyörűség és öröm pillanataiban.

Amikor veled találkoztam... Akkor értettem meg a szerelmes dalokat és azt, hogy a szerelmesek miért táncolnak egymással. Akkor értettem meg a csókolózást és azt, hogy ez a legszebb dolog. Megértettem, hogy az emberek miért sírnak, amikor összetörik a szívüket, és hogy miért menekülnek el mindenki elől, amikor a szívük darabokban áll. Mert szükségük van egy kis térre, hogy rendbe hozzák az eltűnt szerelmük hangjával és az emlékekkel. Végül újra összerakják, hogy aztán valaki újra összetörhesse. Amikor veled találkoztam, akkor értettem meg, hogy az egész élet miről szól, és, hogy az emberek miért maradnak fent késő este valakire gondolva.

Végleg eldöntöttem, hogy az elég az elég, nem kérlelhetem többé az embereket, hogy maradjanak mellettem. Ebben a pillanatban hirtelen elkezdett hidegen hagyni, hogy mit gondolnak rólam az emberek, és azt hiszem ez volt életem legjobb döntése.

Néztél már bele egy olyan személy szemébe, akit szeretsz és jöttél rá, hogy az ember, akit ismersz, eltűnt?

Néha, amikor az emberek szerelmesek lesznek egymásba, olyan közel kerülnek és annyira összeillenek, hogy egymásba olvadnak, s már nem lehet megállapítani, hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik. Összekeveredve egyesülnek, és attól kezdve már nem tudnak egymás nélkül élni.

A szerelem nem olyan ám, mint a lámpa, hogy az ember akkor csavarja le, amikor akarja. A szerelem egy megfordított lámpás. Ha ki akarják oltani, még jobban fellobog.

Miért szeretjük a szomorú történeteket? Miért sírunk néha színházban, moziban? Mert élvezzük, hogy ami szép: elmúlik. Az élet nagy pillanataiban van valami megható, a legnagyobbakban pedig megrendítő. Ne fojtsd el magadban a szomorúságot, és ne szégyelld a könnyeidet, mert azok a legemberibbek bennünk.

Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.

Nyakig benne voltam a szerelemben. Tudod, hogy miről beszélek? Az a fajta szerelem, amikor a nap igazából süthetne egész nap, de az se lenne baj, ha nem sütne, mert téged nem érdekelne. Az a fajta szerelem amitől a medencébe akarsz ugrani decemberben. Az a fajta szerelem amitől táncolni akarsz az esőben.

Néha abba kell hagynod a múlt elemezgetését, a jövő tervezgetését, annak kitalálását, hogy vajon mit érzel, és az eldöntését annak, hogy pontosan mit szeretnél, és helyette csak várni és nézni, hogy mi történik.

Nézem, ahogy a barátaim sorjában tovább lépnek. És ez olyan, mintha én itt ragadtam volna, egy helyben állva.

Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.

Nem adnálak senkinek, semmiért. Illetve... de. Igen. Adnálak. Valakinek, ingyen. Önmagadnak. Neked bármikor visszaadlak, ha kéred. Hiszen szabad vagy. Nem sajátíthatlak ki, nem köthetlek magamhoz. (...) Az ajtó nyitva áll. Bármikor beléphetsz, bármikor kiléphetsz. Nem azért léphetsz ki, mert nincs szükségem rád. A legnagyobb fájdalom lenne. De szeretlek. És ezért léphetsz ki.

forrás a képen.

Valaki valahol épp egy olyan partnerről álmodozik, amilyenek mi vagyunk, az összes hibánkkal és hiányosságunkkal együtt. (...) Ez a valaki nem is hibaként vagy hiányosságként, hanem egyéniségünk színfoltjaként tekint majd ezekre a tulajdonságokra. Tökéletesen igaza lesz.

Mit ér a szerelem a férfi és nő között, akik folyton-folyvást látják egymást? Ha azonban nincs érkezésük találkozni, emiatt keservesen gyötrődnek. (...) Magányosan töltenek hosszú éjszakákat, gondolataik a felhők távolában szállnak egymás felé, és a múltak vágyaival telve egyszerű házikójukban emlékeznek - nos, akkor mondhatjuk, hogy megismerték az igaz szerelmet.

Gyakran érzem úgy, hogy rajtam kívül minden ember tudja, hogy mit akar elérni, és mindenki tisztában van azzal, hogy mire vár - legyen az a következő busz, vagy csak hogy megszáradjon a körömlakkja. Ez a nagy különbség köztem és az emberek többsége között: hogy nekem még csak ötletem sincs, mire várok. Talán a holnapot várom, talán a tegnap után vágyakozom. Talán Rád várok, talán nem. Talán, talán. Ez a rövid szó, ez a pár betű..

Játszd velem a legszebb társasjátékot. Játssz velem boldogságot. Mert egyedül nem tudok. Mert nélküled nem tudok. Mert nem lehet. Mert a boldog játékhoz két ember kell. A játékszabály egyszerű. Csak adni kell. A szívünket. Egymásnak. Mindig adni, mindig kapni. Így válik egész életünk egyetlen nagy karácsonnyá. Játssz velem.

Az igazi szerelem nem hoz hazugságokat. Az igazi szerelem ott van, nem manipulál, nem áltat. Az igazi szerelemben nincsenek előre kimódolt mondatok, hazug hangsúlyok. A szerelem ott van, és szeret, mindenhogyan.

A féltékenység is egyfajta félelem. Félsz, mert azt gondolod: alacsonyabb rendű vagy másokhoz képest, és rettegsz attól is, hogy ők is így gondolják. Amikor féltékenyek vagyunk, akkor félünk!

Ha belenézek a szemedbe, látom az utat, amelyen el akarok indulni. Hagyni, hogy vigyen az áramlat, az sem baj, ha néha erős és kegyetlen, ha simogat, ha felemel, ha földhöz vág, mindegy, csak vigyen.

Ma nem találom azt, amivel jót tehetnék neked... Lehet, hogy néha ezt érzed. De miért "valamivel" akarsz jót tenni? Hiszen lehetnek napok, amikor semmire, ám mégis, mindenre szükségem van. Semmit nem kérek, mégis, mindent várok. És lehet, hogy te nem találsz. "Valamit" . Amivel jót tehetnél. De én megtalálom. A mindent. "Amivel" jót tehetsz. Téged.

Megértettem végre azt, hogy miért is kell az a bizonyos valaki - a pár. Az a valaki, akinek a lelkébe MINDENT lepakolhatsz anélkül, hogy bármit hozzáfűzne ahhoz, amit lát. Elfogad úgy, ahogy vagy, és támogat. Inspirál és motivál, felnéz rád, de férfi marad melletted. A tenyerén hordoz, és ragyog a szeme, amikor rád néz. Rá kell jönnöm, hogy erre van szükségem, és nem fogadok el mást. Nem akarok.

Ami a gyanú apró magjaként indul, hamar borzalmas bizonyossággá növi ki magát.

Van egy híd... Egy olyan híd, amelyhez nem kell kő, nem kell beton, nem kell építőmunkás. Mégis, szilárdabb, erősebb bármilyen emberkéz alkotta hídnál. Nincs állandó helye, mindig ott keletkezik, ahol szükség van rá. Ott keletkezik, ahol két ember találkozik. Két ember, aki szereti egymást, akinek szüksége van egymásra. Mert ez a híd mosolyból épül. Ott és akkor. A mosolyhíd.