'Egy ideig futni fog utánad, de elérkezik majd a nap, amikor abbahagyja... Túl fog rajtad jutni. És pontosan ebben a pillanatban az fogod kívánni, hogy bárcsak hagytad volna, hogy elkapjon.'
2012. október 28., vasárnap
Van, hogy már annyira fáj minden, hogy csak ordítanál... Legszívesebben csak lerogynál a földre, és teljes torkodból, teljes szívedből kiáltanál... Hogy hallja meg a világ, te sem vagy törhetetlen! De nem teszed. Mégis csak állsz csendben, s nézel.. Néha egy-egy könnycseppet elmaszatolsz; ne lássa senki sem. Aztán mosolyt erőltetsz az arcodra, s minden megy tovább... De ott belül... Ordítasz. Kiáltasz, sírsz. Hogy segítsen már valaki... De ha nem kéred, nem segít senki sem.
Ha valaki elment, és ezzel együtt kitépte a szíved, nagyon sokáig képtelen vagy neki megbocsátani. Először önmagad hibáztatod mindenért, ami nem vagy, mindenért, amiben mások jobbak nálad. Aztán őt okolod. Sírsz miatta, szidod magadban, százszor is megfogadod, hogy nem veszed a szádra többé a nevét, és nem nyitsz ki újságot, amiben ő szerepel. Nem nézel tévét. Nem hallgatsz zenét. Nem beszélgetsz másokkal. Nem zongorázol. Egyszóval nem érzel. Csakhogy így hermetikusan elzárod magad mindentől, ami segíthetne, hogy továbblépj, hogy megértsd: ő, akiért te az életed is odaadtad volna, nem tudott neked eleget adni önmagából. Ő pontosan annyit volt képes adni, ő pontosan olyan volt, amilyenné formálta élete során a rá ható több millió tényező. Nem tudott jobb lenni hozzád, ezt a szívrepesztő tényt, így ahogy van, el kell fogadni.
2012. október 26., péntek
Nehéz dolog minden nap ugyanazt látni. Végig nézni, amint elmegy melletted, és közben rád se néz. Figyelni, amint épp mással beszél,vagy épp nevet. Reménykedni, hogy egyszer talán megakad rajtad a tekintete. Hogy talán majd le se tudja venni rólad. Bízni, majd csalódni. Nap, mint nap, mindig ugyanez. Egyszer beletörődsz, hogy nincs esélyed, máskor csak sírsz emiatt. Vagy reménykedsz, álmokat gyártasz... Olyan ábrándokat kergetsz, amit soha nem érhetsz el. Elmész a poklok poklába, és visszajössz onnan. Megtépázva, és megint hátrahagyva egy darabot magadból... De te csak várod a napot, amelyen egyszer talán rád néz, amelyikben még beszélhetsz is vele. De ez a nap nem akar eljönni. Soha, pedig hányszor elképzelted már, és hány álmatlan éjszakád volt emiatt? Tudod, butaság valakit ennyire szeretni, mégsem tehetsz ellene. Hogy is tiltakozhatnál? Nem szüntethetsz meg valamit, amit nem szándékosan alkottál. Sőt, amit nem is te alkottál. Megküzdhetsz a legnagyobb félelmeiddel, bárkivel, és bármivel... De ezt az érzést nem tudod legyőzni. A felszín alásöpörheted, elrejtheted. Azt szabad. És lehet. Néha még kell is. De magadat nem csaphatod be huzamosabb időn keresztül. Rád fog törni újra, és újra, az az eszméletlen vágy, hogy a közelébe legyél, hogy láthasd, hogy megérintsd... És mégse lesz soha semmi. Hiába a remény, hiába a könnyek. Ez az élet, és nem egy tündérmese. Valaki boldog, más meg szomorú. Ilyen az egyensúly. Mert nem csak te szereted. Más is. És ha viszonozná az érzéseidet, az valakinek hatalmas fájdalom lenne. Akkor is, ha te a világon semminek se tudnál így örülni. Talán ezért nem lehetsz boldog. Valahogy mindig te kapod meg a 'szenvedő' szerepét. Akinek a végén semmi se jut. Csak fájdalom és mély üresség. Amit nem tölthet be többé semmi. Semmi..
A busz amin ültem egyre távolabb vitt a férfitól, akit annyi ideje szerettem. Azt hittem, ha egyszerűen felszállok, ülök és nem gondolok semmire, egyszerre elmúlik minden amit valaha éreztem. Nos, tévedtem. Az ablaküvegen át bámultam, ahogy minden egyre távolabb kerül tőlem. Minden, kivéve az érzéseimet.
2012. október 23., kedd
Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek! Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, hogy döntsek jól! Azt is megmutatta, hogy sokembert elvesztek, és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem, és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám! Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze ebből természetesen sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt, hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félreállni. Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni, hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is, begyógyuljanak, de ne tűnjenek el. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok, és a múltam, ott kell lenniük! Gyönyörű hegek..
Nélkülük üres lennék. Tehát csak remélhetem, hogy így fogok élni. De nekem ez a pár remény pont elég. Így akarok élni..
2012. október 20., szombat
2012. október 18., csütörtök
Egy ponton majd rájössz, hogy valakiért vagy valamiért olyan sokat tettél, hogy az egyetlen lehetséges lépés az, ha megállsz. Hagyd őket békén. Sétálj el. Ez nem olyan, mintha feladnád, és nem olyan, mintha nem próbálkoznál. Annyi az egész, hogy meg kell találnod a határt a határozottság és az elkeseredettség között. Ami tényleg a tied, az úgy is a tied lesz, ami pedig, az nem számít mennyire keményen próbálkozol, úgysem lesz soha.
2012. október 16., kedd
A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Emberek milliói a világon mindenhol célokért küzdenek, és hogy ezek a célok csak nagy ritkán térnek el érdemben egymástól, unalmasak vagyunk.
Életünk nem szól semmiről, csak egy nagy téma, amiről muszáj beszélni, mert másról nem lehet, annak lehetőségét már elvesztettük, hogy ismerjünk különbséget, igazodunk és igazodásra késztetünk.
Rájöttem, hogy szeretlek! Eddig csak annyit tudtam, hogy nehezen telik egy nap, amikor nem beszélünk, amikor nem mosolyogsz rám.. amikor nem tudom mi van veled.. mára rájöttem, hogy lehetetlent kérek magamtól.. nem tudok így elviselni egy napot sem.. a szívem elkezd verni, mint bolond óra amikor írsz nekem.. akármit írsz boldogan mosolygok.. ha valami bánt téged, nekem is ugyanúgy fáj talán még jobban.. állandóan melegség van a szívemben, és 5 percnél tovább nem tudok nem rád gondolni.. azt hiszem csillapíthatatlanul beléd szerettem..
2012. október 13., szombat
"Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni, s szeretnék veled egy ágyban álmodni. Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp, mely az öröm által tisztítja arcodat, s elmossa az összes bánatodat. Szeretném, ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat. Szeretném, ha tudnád, hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ. Szeretném, ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív mely megszakad. Szeretném, ha látnád, hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat. Szeretném, ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat. És végül Szeretném, ha már ráncok borítják az arcunkat, azt lássam, hogy életünk nem is lehetett volna ennél BOLDOGABB...”
"Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad."
Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki sem birtokolhat senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül, hogy birtokolnánk.
2012. október 10., szerda
~ "Csalódtam benned, hittem a szavaidnak, bíztam, hiába. Egyszer már megbocsátottam a hazugságaid, megbocsátottam másodszorra is, sőt megbocsátottam volna harmadszorra is, századszorra is. De te mit tettél? Faképnél hagytál, kihasználtál és eldobtál, mint egy rongyot. Ennek ellenére nem haragszom, csupán csalódottságot érzek, és ezek után szeretlek, és még mindig megbocsátanék. Mi ez, ha nem egy tényleg őszinte szívből jövő szeretet?"
A legjobb barát az, akivel együtt nevettél és sírtál. A legjobb barát az, aki szereti és elfogadja az összes fura ügyed. A legjobb barátod az, akinek a pólója foltos a szempillafestékedtől, a sok sírás miatt. A legjobb barátod az, aki csak rád néz, és egy egész párbeszéd lezajlódik köztetek anélkül, hogy egyszer is kinyitnátok a szátokat. A legjobb barát az, aki a legrosszabb állapotodban is látott és azt mondta: te vagy a legjobb. A legjobb barátod az, aki harcolt érted és megvédett akkor is, mikor tudta hogy, nincs igazad. A legjobb barátod az, aki őszintén mondhatja azt, hogy szeret. A legjobb barátod az, aki seggbe rúgott és ráébresztett, mikor valami nagy hülyeséget akartál tenni. A legjobb barátod az, aki ismer kívül-belül. A legjobb barátod az, akinek sosem kell kérdeznie, mert már tudja a válaszokat. A legjobb barátod az, aki veszekszik veled, hiányol és a sok hülyeség után is kibékül veled. Aki melletted áll a nehéz időkben is és mindig elnézi, ha egy r*b*ncként viselkedsz. Aki nem várja el, hogy bocsánatot kérj tőle. A legjobb barát az, aki köntörfalaz csak azért, hogy ne kerülj nagy bajba. Az, akinek mindig szüksége lenne rád és hiányolni fog, mikor egyedül van és te nem lehetsz ott, de tudja, hogy ott lennél, ha tehetnéd.
2012. október 9., kedd
2012. október 8., hétfő
Amikor gyenge vagy, akkor vagy a legerősebb. Amikor semmid sincs, tiéd az egész világ. Amikor végképp elbuktál, és úgy érzed, már nem bukhatsz alább, akkor már csupán egyetlen sóhajtás a győzelem. Egyetlen sóhajtás. Sóhajts! Fújd ki a levegőt, ereszd el a kétségbeesést, ereszd el dühödet, ereszd el a görcsös akaratot, és élj!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)